Az utóbbi napokban többször felkaptam a fejem a híradásokban arra, hogy már nincs meg a pénz a rászoruló gyerekek tankönyvére cirka 100 millió forint. Igaz kiutalták az önkormányzatoknak, de mivel nem volt címzett az összeg az amúgy is bajban lévők ezt folyó kiadásokra költötték (láttunk ilyet a kormánynál is).

100 millió forint ? ha úgy vesszük nagy pénz, ha másfelől nézzük elenyésző, de mivel a kormány átveszi a közoktatást hamarosan többet is áldoznia kell, mert a jövő az befektetés.

S ekkor jönnek a hírek: 600 milliót költ gépkocsira, megéri?

Három hónap alatt 52,04 milliárd forintot költött el a kormány az általános tartalékra „előre nem látható” költségvetési kiadásokra. Ilyenekre:

Az egyértelműen politikai célú kiadások között első helyen van az az egymilliárd forint, ami a kormány a fogászati turizmus fejlesztésre különített el. A cél fontos is lehet - ám a döntés megbicsaklott azon, hogy a pénzt az Orvosi Turizmus Iroda Zrt.-nek címezték, hiszen e cég társalapítója a miniszterelnök fogorvosa. De a politikai célú kiadások közé sorolandó a szociális konzultációra elköltött 789 millió forint, illetve a Nemzeti Konzultáció 810 millió forintos számlája.

Az első nyolc hónapban a kormány összesen 54,2 milliárdot költött, ebből az utóbbi három hónapra jutó 52 milliárdos összeg is meghaladja a korábbi évek egész éves kiadását. Érdekes??

De van ettől egy érdekesebb adat is a tavalyi:

Egyetlen kivétel a tavalyi év volt: a 2010-es tartalékba a Bajnai-adminisztráció 57,2 milliárd forintot rakott, amit utóda két lépésben a rendkívüli bevételekből 153 milliárd forintra emelt. 

Ebben az az érdekes nem tudni mire költötték!!!

Nem lehetne azt a 100 milliót mégiscsak valahonnan kifizetni,ne menjenek tönkre az önkormányzatok a tankönyvkiadók, esetleg a gyerekek örülhessenek egy új tankönyvnek egy hét múlva????

 

süti beállítások módosítása